Deák Bill Gyula nagy űrt hagyott maga után, ám egyik legsikeresebb szerzeményéről még a legelvakultabb rajongói sem feltétlenül tudják, hogy hozzá kötődik. Nem valamelyik bluesslágere vagy Hobóval közösen énekelt dala viszi a prímet, hanem egy mulatós nóta, a Hosszú, fekete haj.
A dal szinte minden mulatós előadó repertoárján szerepel, és gyakran felcsendül lakodalmakon, falunapokon, sőt munka közben is. Sokan azonnal dúdolni vagy dobolni kezdik az ütemét, de kevesen gondoltak arra, ki írta ezt az ízig-vérig cigány nótát.
– Ez bizony Deák Bill Gyula szerzeménye. Már a Kopaszkutya című filmben is felcsendült 1981-ben, még ha nem is teljesen abban a formában, ahogy manapság játszani szokták – mondta Galambos Lajos, akit megérintett Bill Kapitány múlt heti halálhíre. Bár nem voltak barátok, kölcsönösen tisztelték egymást. – A Hosszú, fekete haj című nótát én is nagyon sokszor játszom a fellépéseimen, de szinte nincs is olyan előadó a mulatós világban, akinek ne szerepelne a repertoárjában.
A népszerű dal körül a szerzői jogok miatt komoly vita alakult ki. Ahogy a nóta egyre szélesebb körben elterjedt, több előadó is megpróbálta sajátjaként bejegyeztetni.
– Neveket nem szeretnék mondani, de bizony a mulatós sztárvilág első vonalába tartozó emberek is megpróbálták bejegyeztetni a saját nevükre. Ez aztán bonyolult helyzetet szült: az Artisjusnál úgymond zárolták a dalt, ami azt jelentette, hogy minden beérkező jogdíjat egy külön számlára gyűjtöttek egészen addig, amíg nem tisztázódott a helyzet. Végül bírósági tárgyalás lett a dologból, ahová tanúként engem is beidéztek, hiszen nagyon sokszor játszottam a Hosszú, fekete hajat én is. Ott eskü alatt vallottam, hogy ez bizony Deák Bill Gyula szerzeménye. A bíró mindent mérlegelve végül úgy döntött, hogy Bill Kapitányt illetik meg a szerzői jogok, s ezzel együtt természetesen az érte járó pénz is.
A bírósági döntés után egy összegben utalták át Deák Bill Gyulának az addig összegyűlt jogdíjakat. Az összeg akkoriban hatalmasnak számított.
– Húszmillió forint körül kapott, ami akkoriban annyit ért, mint manapság nyolcvanmillió forint. Nagyon hálálkodott nekem és az öcsémnek is, hogy így kiálltunk mellette. Elutazott a nagy családjával azonnal egy all inclusive törökországi nyaralásra és minket is meg akart hívni, de végül nem utaztunk velük. Örültünk, hogy segíthettünk.
