Détár Enikő életében két olyan drámai pillanat is akadt, amikor egész karrierje egyetlen hajszálon múlt. Egy műtét után hónapokig nehezen beszélt, később pedig egy súlyos térdbeavatkozás veszélyeztette a színpadi pályáját.
A színésznő egy beszélgetésben vallott élete legsötétebb időszakairól. Egy cisztát találtak a hangszálain, ezért meg kellett műteni. A beavatkozás során azonban komplikáció lépett fel, egy ideg megsérült, és Enikő hangja komoly veszélybe került.
„Aláírtam egy papírt és az aneszteziológusnak nem volt jó napja. Ilyen van. Egy ideg megsérült és volt pár hónap, amikor beszélni is nehezen tudtam. Tehát meg kellett tanulnom újra beszélni. Akkor azért roppant negatív gondolatok is megfogalmazódtak magamban.” – emlékezett vissza Détár Enikő.
A színésznő attól félt, hogy 44–45 évesen véget érhet a karrierje. A beszédet szinte az alapoktól kellett újratanulnia, miközben legfontosabb munkaeszköze forgott kockán. Egy énekmester segítségével végül visszanyerte a hangját.
„Nem értek máshoz, ezt szeretem. Akkor is már 44-45 éves lehettem, szóval nehéz, hogy mégis hogyan tudom újrakezdeni. Én egy feladatot kaptam, aminek az okát mindig próbálom megkeresni. Korábban szerettem hibáztatni másokat, de manapság inkább a személyes felelősséget próbálom megtalálni.”
A hangszálműtét után egy súlyos ortopédiai beavatkozáson is át kellett esnie, amikor levált egy porc a bal térdéből. Bár nagyon félt a műtéttől, kitartása ismét átsegítette a nehézségeken.
„Nekem volt egy komoly ortopédiai műtétem. Visszaküzdöttem magam olyan szintre, hogy a Mamma Miát is végig tudom táncolni.” – mondta büszkén a színésznő, aki ma is teljes erővel áll színpadra.
