Edit szerint nem minden alvásparalízis magyarázható az agy működésével

Edit szerint nem minden alvásparalízis magyarázható az agy működésével

Az alvásparalízis ijesztő élmény lehet: az ember felébred, tudja, hol van, mégsem tud megmozdulni. Előfordulhat, hogy úgy érzi, valaki ül rajta, vagy egy láthatatlan erő húzza az ágyból. Az orvostudomány magyarázatot ad a jelenségre, de a tapasztalat valóságossága miatt egyesek úgy érzik, ennél többről lehet szó.

A korábban megszólaló Török Gergely évente egyszer-kétszer tapasztal alvási bénulást. Bár alapvetően nem hisz a természetfeletti magyarázatban, legutóbb úgy érezte, mintha valaki az ágyából a fal felé húzná. Egy másik megszólaló azt állította, hogy érezte, amint valami ráül a hátára, és theta healing segítségével szabadult meg három, hozzá kapcsolódó „entitástól”. Csaba pedig arról beszélt, hogy éveken át szinte minden éjjel megbénult, miközben úgy érezte, kiemelkedik a saját testéből.

Vigh Edit is megosztotta a tapasztalatait. Különbséget tesz a számára ismerős, racionálisan magyarázható alvásparalízis és két olyan éjszakai élmény között, amelyekre szerinte ezek a magyarázatok nem feltétlenül elegendők.

– Volt már az a tipikus paralízis, mikor ébredés előtti állapotomban nem tudtam megmozdulni, nehéznek éreztem mindenem, az agyam már bekapcsolt, de a test igazából csak pár pillanat késéssel tudta követni. Nyilván ennek is van biológiai magyarázata. De volt talán két olyan alkalom, mikor az éjjel közepén próbáltam magamhoz térni, de nem tudtam, vagyis csak sokára, és közben húzott az a valami – mondta Edit.

Edit elmondása szerint korábban éber állapotban is átélt egy eseményt, amelyet démonnal való „harcként” értelmezett. Erről nem szeretett volna részletesen beszélni, annyit azonban elárult, hogy egy természetgyógyásznál volt kezelésen. Úgy érzi, ez az élmény erősítette meg abban, hogy nem minden ilyen eset magyarázható pszichológiai jelenségként.

Meggyőződése szerint a félelem kiszolgáltatottá teheti az embert, és ilyenkor csökkenhet az „energiaszint”, ami sebezhetőbbé teszi az általa entitásoknak vagy démonoknak nevezett lényekkel szemben. Ugyanakkor hangsúlyozta: szerinte sem kell minden szokatlan tapasztalat mögött spiritualitást keresni.

Az alvásparalízis ismert alvásjelenség. REM-alvás közben az agy átmenetileg gátolja a vázizmok jelentős részének mozgását, így a test nem „játssza el” fizikailag az álmokat. Alvásparalízis során a tudat már felébredhet, miközben az izombénultság néhány másodpercig vagy percig még fennmarad. Ez a védekező mechanizmus önmagában is megmagyarázhatja, miért nem tud mozdulni az érintett.

Az élményt hallucinációk is kísérhetik: az érintett úgy érezheti, valaki van a szobában, valami nyomja a mellkasát, megérinti, mozgatja vagy húzza a testét. A szakirodalom külön csoportként írja le a fenyegető jelenlét érzetét, a mellkasi nyomást, valamint a mozgás és a testen kívüliség érzését. Ezek annyira élethűek lehetnek, hogy aki átéli őket, nehezen fogadja el a racionális magyarázatot.

Az élmény ereje azt is segít megérteni, miért kapcsolták össze évszázadokon át a jelenséget démonokkal és boszorkányokkal. A magyar néphitben a lidércnyomás is ehhez a magyarázati körhöz tartozik. Edit beszámolója személyes értelmezést mutat, miközben az alvásparalízisnek ismert biológiai magyarázata is van.

Ajánlott