Egerekben a MyD88 gátlása mérsékelte az alkohol agyi hatását

Egerekben a MyD88 gátlása mérsékelte az alkohol agyi hatását

Az alkohol az idegsejtek mellett az agy immunsejtjeire, a mikrogliákra is hatással lehet. Az Immunity című folyóiratban megjelent kutatás szerint az alkohol arra késztetheti ezeket a sejteket, hogy lebontsák az agysejteket strukturálisan összefogó extracelluláris mátrixot. Korábbi kutatások arra utalnak, hogy már az alacsony szintű alkoholfogyasztás is károsíthatja az elmét.

A mikrogliasejtek normális esetben folyamatosan pásztázzák az agyat, eltakarítják az elhalt sejteket, és figyelik a veszélyeket. A vizsgálatok során etanolexpozíció után már egy órán belül jelentősen megváltozott a formájuk és a viselkedésük. A sejtek ezután bekebelezték és megemésztették a mátrix alkotóelemeit, ami gyengítette az idegsejtek közötti stabil kapcsolatokat, és közvetlenül hozzájárult a kognitív, illetve szedatív hatásokhoz.

Egy külön kísérletben genetikailag módosított egereknél letiltották a mikrogliában található MyD88 nevű fehérjét, amely fontos szerepet játszik az immunválaszok aktiválásában. Azoknál az állatoknál, amelyekben elnémították a MyD88-at, az alkoholexpozíció szignifikánsan kevesebb idegi károsodást okozott. A mikroglia alakja és aktivitása is kisebb mértékben változott, a szedatív hatás pedig csökkent.

Az eredményeket egyelőre egérkísérletekben mutatták ki. Emellett hat, alkoholproblémákkal küzdő, elhunyt embertől származó agyszövet külön elemzése az extracelluláris mátrix zavarának jeleit mutatta. Ez arra utal, hogy hasonló, mikroglia által vezérelt agykárosodás embereknél is előfordulhat. A jövőbeli kutatások egyik fókusza ezért a MyD88 fehérje lehet.

Ajánlott