Gyászában is elfogadta a köszöntést Farkas Bertalan Kácson

Gyászában is elfogadta a köszöntést Farkas Bertalan Kácson

Farkas Bertalan repülőstársai Kácson köszöntötték őt születésnapja és névnapja alkalmából, miközben az első magyar űrhajós súlyos gyászt visel. Napokkal korábban váratlanul elvesztette szeretett feleségét, Anikót, akivel 52 évet élt boldog házasságban. A tragédia miatt több programját le kellett mondania, így a kácsi találkozó is veszélybe került.

Gyászában is elfogadta a köszöntést Farkas Bertalan Kácson

A rendezvényt már hetekkel korábban megszervezték a borsodi faluban. Dusza Bertalan üzletember, Farkas régi barátja és a program házigazdája azonban nem adta fel, és az utolsó pillanatban végül sikerült rávennie, hogy elfogadja a meghívást.

„Nem tehettem meg, hogy az ország minden részéből odasereglett repülős barátaimat cserben hagyjam” – mondta Farkas Bertalan. A kis faluban nagy szeretettel fogadták a gyászoló pilótát és űrhajóst.

„Bercikém, együttérzünk veled mély gyászodban, amelyből mindenképp szerettünk volna kicsit kirángatni, ezért örülünk, hogy nem mondtad le a meghívásunkat, hiszen erre a találkozóra már hetek óta készültünk” – mondta Dusza Bertalan, miközben átölelte a meghatott egykori vadászpilótát és űrhajóst. A többiek kis ajándékokkal is kedveskedtek neki.

A visszafogott ünneplés után finom ételek és italok mellett idézték fel régi közös emlékeiket. Körömi József vadászpilóta egy különösen emlékezetes közös repülés történetét is elmesélte.

„Nagyon tiszteljük Berci teljesítményét, amit vadászpilótaként és űrhajósként is elért, köztudott róla, hogy imádott repülni. Pár évvel ezelőtt együtt repültünk egy motoros vitorlázógépen, a népszerű SF–25 Falkén, én ültem a vezetőülésen, ő az oktatóin, és felszállás után váratlanul átadtam neki a kormányt ezekkel a szavakkal: „Tiéd a kormány, repülj!” Azt az örömet, ami kiült az arcára vezetés közben, sose felejtem el. Akkor már évek óta nem repült, most meg fél órán keresztül manőverezhetett. Nagyon élvezte, a leérkezésig fülig ért a szája. Óriási élmény volt a közös repülés, sosem felejtem el.”

Az est végén Farkas Bertalan megköszönte a szeretetteljes fogadtatást. Elmondta, hogy a találkozó rövid időre kizökkentette a fájdalmából.

„Fiúk, köszönöm a figyelmességeteket, kicsit sikerült kizökkentenetek a fájdalmamból, a gyászomból. Örülök, hogy veletek lehettem erre a rövid időre, vigyázzatok magatokra és a szeretteitekre” – mondta, majd egy nagy sóhaj kíséretében hozzátette: „Anikó nagyon hiányzik, még nagyon sok közös tervünk volt, a napokban utaztunk volna egy kis nyaralásra…”

Ajánlott