Hátulról ütköztek Stohl András autójának, senki sem sérült meg

Hátulról ütköztek Stohl András autójának, senki sem sérült meg

Stohl András autójába hátulról hajtott bele egy másik jármű vasárnap a Szentendre felé vezető 11-es úton. A színész megerősítette, hogy baleset részese volt, és elmondta: senki sem sérült meg.

„Álltam a kanyarodósávban, és hátulról belém jött egy autó” – foglalta össze a történteket. Arról nem kívánt beszélni, hogy egyedül utazott-e. Egy olvasói fotón úgy tűnt, mintha valakihez beszélne az autóban.

A mostani ütközés szerencsére nem járt sérüléssel, de Stohl számára korábbi, súlyos balesetei miatt különösen megrázó emlékeket idézhetett fel.

2002-ben Gödöllő közelében felborult az autójával. Mellkasi és fejsérülésekkel vitték kórházba, eltört bordái pedig a tüdejét is súlyosan károsították. Lélegeztetőgépre került, és mesterséges kómában tartották.

„Ott mindenem összetört. Arra emlékszem, hogy elindul a kocsi hátulja ide-oda, próbálom egyenesbe hozni. Ahogy pörög az autó, meg az irtózatos hang. Ricsegés, recsegés, ropogás, utána csönd. Állítólag ott még kommunikáltam, de arra én már nem emlékszem. A következő kép négy hét múlva a lélegeztetőgépen. Mesterséges kómában voltam, mert eltört az összes bordám és átszúrta a tüdőmet, ott volt egy bal oldali légmell” – idézte fel Stohl András 19 évvel később az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban.

2021-ben arról beszélt, hogy a történtek emléke közel húsz év elteltével is fájdalmas számára, és egész életére kiható bűntudatot érez.

„Még mindig borzalmas érzés, hiába múlt el közel húsz év, mindig feltör ugyanaz az érzés. Újra átélem, nem tud csendesedni bennem. Mindig tudatosul, mit rontottam el, életem végéig tart majd ez a bűntudat” – mondta.

Másik súlyos balesetét 2010-ben okozta alkohol és drog befolyása alatt. Egy Fót környéki úton áttért a másik sávba, és összeütközött a szemből érkező járművekkel. A balesetben egy idős férfi súlyosan megsérült. Stohlt tíz hónap fogházbüntetésre ítélték, majd öt hónap elteltével szabadlábra helyezték.

2022-ben a történtekről beszélve azt mondta, az esetből tanult, azóta nem használ kábítószert, és nem áll színpadra vagy kamera elé ittasan. Azt is elmondta, hogy a baleset a családját rettenetesen megviselte.

„Amikor iskolákban előadásokat tartottam, próbáltam nekik elmagyarázni, mennyire igaz az a mondás, hogy „addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik”. Idézőjelben hálás vagyok, hogy nem lett komolyabb baj, mert bármi megtörténhetett volna… Drogot azóta egyáltalán nem használok, színpadra vagy kamera elé pedig soha nem megyek úgy, hogy ittam, erre pedig a kollégáimat is megkérem. Rendszeres alkoholfogyasztó vagyok, de csak otthon vagy előadás után. A családomat rettenetesen megviselte ez az eset, akkor is, ha nem mondták ki, vagy lehet, volt olyan is, amiről nem tudtam, hogy megviselte őket. Szeretném egyébként, ha már ezt befedné a homály, mert már tizenegy éve történt. Hálás vagyok, hogy letöltendő büntetést kaptam, tanultam belőle” – nyilatkozta.

Ajánlott