Kubatov újabb négy évre kapott megbízást, Magyar csak heteket jósol

Kubatov újabb négy évre kapott megbízást, Magyar csak heteket jósol

Kubatov Gábor újabb négy évre lett a Ferencvárosi Torna Club elnöke, Magyar Péter miniszterelnök azonban egy rövid Facebook-kommenttel jelezte: szerinte a klubvezető csak hetekig maradhat a posztján. A háttérben egy készülő törvény áll, amely korlátozná az aktív politikusok szerepvállalását a nagy sportszervezetek vezetésében.

A zöld-fehéreket 2011 óta irányító Kubatovot az egyesület tisztújító közgyűlése választotta meg újabb négy évre. A tervezett szabály szerint aktív politikusok és magas tisztséget betöltő állami vezetők – köztük miniszterek, államtitkárok, országgyűlési és európai parlamenti képviselők, valamint pártelnökök – nem lehetnének vezető tisztségviselők olyan jelentős sportszervezetekben, amelyeknek több mint 500 igazolt sportolójuk van.

Kubatov a megválasztása utáni sajtótájékoztatón azt mondta, már nem politikus, és bízik benne, hogy a törvény nem vonatkozik rá. „Korábban is megtették már, és még most is módosíthatnak a törvénytervezeten. Bízom az Országgyűlésben. Nem vagyok megijedve a nyomástól, engem nem lehet megzsarolni és félreállítani. A végtelenségig nyugodt vagyok, és szolgálni akarom a klubot, amíg csak engedik. Csodálkoznék, ha a köztársasági elnök aláírná a törvényt” – mondta.

Magyar Péternek is üzent, azt állítva, hogy a legfőbb hatalom az Országgyűlés kezében van, nem a miniszterelnökében, és hogy Magyar jogászként ezt jól tudja.

Magyar több Facebook-bejegyzés alatt is kommentelt Kubatov újraválasztása után. Arra a kérdésre, szerinte meddig maradhat a klubelnök, mindössze két szóval felelt: „Pár hétre”. Ezzel arra utalt, hogy a készülő törvény elfogadása után Kubatov nem maradhat a posztján, hiába választották meg újabb négy évre.

Ajánlott