Matolcsy Györgyöt november 5-én várja a parlamenti vizsgálóbizottság, noha a volt jegybankelnök előzetes letartóztatásban van. A testület az MNB ügyeit vizsgálja; egy jogi szakértő szerint a fogva tartás sem mentesíti Matolcsyt a megjelenési kötelezettség alól.
Matolcsy október 23-án került előzetes letartóztatásba legalább 30 napra. A jogi szakértő, dr. Petrik Herold így fogalmazott: „Az Alaptörvény és az országgyűlési törvény szerinti kötelezettség a parlamenti vizsgálóbizottság előtti megjelenés, a nyilatkozattétel, mely az előzetes letartóztatásban lévő személyre is kötelező érvényű. Vagyis a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése, illetve annak hatálya alatt álló személy, jelen esetben Matolcsy György sem mentesül a megjelenési és nyilatkozattételi kötelezettség alól.”
Csőszi Attila, a parlamenti vizsgálóbizottság tiszás elnöke az elmúlt héten többször is megerősítette, hogy az eredetileg tervezett november 5-i időpontban meg akarják tartani Matolcsy meghallgatását.
A volt jegybankelnököt október 21-én vették őrizetbe, majd gyanúsítottként hallgatták ki az MNB-alapítványokkal összefüggő nyomozásban, amely különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik. A bizottság előtt meg kell jelennie, de a válaszadást megtagadhatja.

