Tizenegy ember gyűlt össze csütörtök délután a II. János Pál pápa téren, hogy az 1956-os eseményekről emlékezzen meg – a résztvevők azokat ellenforradalomnak nevezték. Közülük két férfi munkásőrruhában érkezett; egyikük, a Lenin-bajuszt viselő 21 éves Fincziczki Oliviér egy Anubisz-szobrot is hozott magával.
A Magyar Munkásőr Emléktársaság és az Antifasiszta Liga szervezésében tartott rendezvényen munkásmozgalmi dalok szóltak egy hangszóróból. A résztvevők Jean-Pierre Pedrazzini francia fotóriporter szobránál gyűltek össze, majd az egykori MSZP-székházhoz vonultak, ahol koszorút helyeztek el és mécseseket gyújtottak.
Az 51 éves Sej László szerint október 23-a számukra nem ünnep. „Nekünk október 23. nem ünnep, mert 1956-ban ellenforradalom történt, vagyis egy letűnt történelmi korszak erőszakos úton történő restauráció kísérlete. Mi nem október 23-át ünnepeljük, hanem megemlékezünk az október 30-i tragédiáról, amikor megtámadták a pártházat, és sokan meghaltak” – mondta.
Sej László úgy vélte, az 1945 előtti rendszert, a kapitalizmust és a nagybirtokrendszert akarták visszaállítani, a gyárosok pedig a gyáraikat, a földbirtokosok a birtokaikat követelték vissza. A Rákosi Mátyás nevével fémjelzett sztálinista terrorról azt mondta: „Kétségtelen, hogy nem kellett volna erőltetniük az önkényeskedéseket. Mindenesetre Rákosi Mátyást én itt és most akkor sem fogom elítélni, megteszik a politikai ellenfeleink. Viszont az ország a háború után igenis fejlődött, a romokból újjáépítették, emelkedett az életszínvonal”.
A mellette álló, szintén munkásőregyenruhát viselő Oliviér marxistának és leninistának vallja magát. Elismerte, hogy Leninre emlékeztető külsejében van némi provokáció, de szerinte sok mai fiatal már fényképről sem ismerné fel Lenint. Az egyenruhát Sej Lászlótól kapta, és 2022 óta viseli ünnepi alkalmakkor, például Rákosi Mátyás születésnapján vagy a Tanácsköztársaság évfordulóján.
Oliviér azt mondta, nem a Kádár- vagy a Rákosi-rendszer visszaállítása a célja, hanem szerinte demokratikusabb úton kellene megvalósítani azokból a korszakokból mindazt, ami jó volt. Az ókori egyiptomi vallás követőjének is tartja magát, és úgy véli, ez összeegyeztethető politikai meggyőződésével. Ezért vitte magával a megemlékezésre az Anubisz-szobrot.
Az egybegyűltek között volt Hegedűs Zsuzsa, az 1956-os forradalom előtti miniszterelnök, Hegedűs András lánya is. Azért jár ezekre a rendezvényekre, mert fontosnak tartja, hogy „a nemzeti emlékezetben minden a helyére kerüljön”. Szerinte érthető, hogy az egyetemisták a nélkülözések és visszaélések miatt vonultak fel, de szélsőséges elemek fegyverfogásra beszélték rá a fiatalokat, aminek bebörtönzések és halálesetek lettek a következményei. Hozzátette, hogy a megtorlások során kivégzettek között sem volt mindenki gyilkos.
Hegedűs Zsuzsa az emlékezést és a múlt igazságtalanságainak felidézését is fontosnak nevezte. A rendezvényen Farkas Péter a „nemzetközi imperializmus térnyeréséről” és arról beszélt, hogy „a nyugati hatalmak mindent megtettek a magyar rendszer lejáratásáért”. Egy másik idős résztvevő szükségszerűnek nevezte a szovjet csapatok beavatkozását, Mihail Gorbacsovot pedig árulónak minősítette, amiért a volt szovjet pártfőtitkár bocsánatot kért a szovjet hadsereg magyarországi fellépése miatt.
A beszédek után a tizenegy résztvevő és a két munkásőrruhás férfi átvonult az egykori pártházhoz. Az épület 1956 idején a Magyar Dolgozók Pártjának székháza volt; falai még állnak, de ablakai hiányoznak, bejáratait vaslemezek zárják el, homlokzatát graffitik borítják. A megemlékezők a romos épület falára helyezték a koszorút, majd mécseseket gyújtottak.
Három rendőr felügyelte az eseményt, és kamerával rögzítette azt. Sej László szerint korábban fekete ruhás nácik támadtak rájuk, ezért ezúttal nem hirdették meg nyilvánosan a rendezvényt. Most nem történt rendbontás: a szemerkélő esőben a kis csoport csendben emlékezett, miközben az 1956-ról vallott nézeteik eltértek az ország többségéétől.
