Békés esti kutyasétáltatásnak indult, de pánikba fulladt a hétfő este a józsefvárosi II. János Pál pápa téren. Este nyolc óra után, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, hatalmas dörrenések rázták meg a környéket: tűzijáték-rakétákat lőttek fel az Erkel Színház szomszédságából.
A közel félórás tűzijáték alatt káosz alakult ki. Több megrémült kutya a zajtól megvadulva menekült el, kétségbeesett gazdáik pedig nem tudták megfékezni őket. Az állatok közül több még mindig nem került elő.
Mint később kiderült, a látványossággal egy rekorddöntést ünnepeltek: a színház művészei és vendégelőadói 25 órán keresztül, megállás nélkül énekeltek musicalslágereket. A maratoni éneklés során csaknem 500 dal hangzott el, ám az ünneplés komoly felháborodást váltott ki a váratlan tűzijáték miatt.
A lakókat és a parkban tartózkodókat sem a helyszínen, sem a színház közösségi oldalán nem figyelmeztették előre a durrogtatásra. Az intézmény vezetője állítólag azt mondta az egyik felháborodott gazdinak, hogy a rendőrség jóváhagyta az akciót.
A színház később azzal reagált, hogy a rekordkísérlet kimenetele egészen a fináléig bizonytalan volt, ezért csak a hirtelen sikert ünnepelték tűzijátékkal. Állításuk szerint nem előre meghirdetett, önálló rendezvényről volt szó.
Shakkour Aram, a körzet önkormányzati képviselője azonban azt közölte, hogy a józsefvárosi önkormányzat nem adott ki engedélyt, és az Erkel Színház sem jelezte feléjük a rakétázást. Kivételt egy parkolóban elhelyezett papírlap jelentett.
Kedd reggel Pikó András polgármester egy fotóval is bemutatta a figyelmeztetést. Az Erkel parkolójában egy elválasztó szalagra erősített A4-es lapon azt írták, hogy az autósok csak saját felelősségükre álljanak be, mert tűzijáték lesz.
A színház végül elnézést kért a megijesztett kutyák miatt. Közleményükben ezt írták: „Megértjük azokat a kutyatulajdonosokat, akiknek kedvenceit a váratlan hanghatás megijesztette, és sajnáljuk az ebből adódó kellemetlenséget. A színházban nekünk is, sokunknak van házi kedvence – mi egy olyan csapat vagyunk, ahol szinte mindenkinek – és számunkra is fontos az ő egészségük”.
A teátrum képviselői hozzátették, hogy a jövőben a hasonló eseményeknél figyelembe veszik a mostani visszajelzéseket.
