Tíz éve hunyt el Józsa Imre: lánya fontos pillanatait már nem élhette meg

Tíz éve hunyt el Józsa Imre: lánya fontos pillanatait már nem élhette meg

Tíz éve, október 30-án hunyt el Józsa Imre: a Jászai Mari-díjas színész hosszú betegség után, 62 évesen halt meg. Utolsó hónapjaiban még terveket szőtt, és bízott benne, hogy folytathatja megszokott életét. Volt felesége, Létay Dóra egy megrendítő emléket idézett fel abból az időszakból, amikor a színész még hitt a gyógyulásban.

Józsa Imre színházi szerepei mellett jellegzetes hangjával is sokak szívébe belopta magát. Szinkronszínészként többek között Nicolas Cage és Chevy Chase állandó magyar hangja volt, az Austin Powers-filmekben pedig Mike Myersnek kölcsönözte a hangját. A szakma elismerése mellett családja is fontos szerepet töltött be az életében. Létay Dórával közös kislánya, Emma még óvodás volt, amikor édesapja meghalt.

Létay Dóra felidézte, hogy a színész az utolsó őszén, a kórházban egyszer azzal fogadta: a következő héten ne látogassa meg, mert dolga lesz.

– Már tíz éve! Az utolsó őszön a kórházban egyszer azzal fogadott, jövő héten ne jöjjek, mert nem ér rá.

– Nem érsz rá?

– Nem. Dolgom van.

– És elmondhatod, micsoda?

– Sajnos nem.

Egy héttel később Józsa Imre képet küldött a Balatonról: egy hatalmas Yamahán ült, sárga motoros dzsekiben, fülig érő szájjal. Létay elmondása szerint a színész már nagyon lefogyott, alig látszott a motoron, de megvette, mert azt hitte, még száguldhat tovább. „Nem száguldhatott” – idézte fel a színésznő. Józsa Imre és Létay Dóra 2010 és 2014 között alkottak egy párt.

A színész élete utolsó szakaszában is igyekezett minél több időt tölteni Emmával. Lánya azonban számos fontos pillanatából kimaradt: nem élhette meg az ötéves születésnapját, és nem láthatta korizni, zongorázni vagy az ötméteres toronyból ugrani.

– Nem élhette meg Emma ötéves szülinapját, nem láthatta korizni, zongorázni, ötméteres toronyból ugrani, nem látta angyalkának vagy töknek öltözve, nem látta már tejfogak nélkül. Nem látja most, milyen szép, milyen okos, és nem tudja, mennyire hasonlít rá. Nem nevetnek együtt, nem szteppelhet a lányának mezítláb, és nem mondhatja el a kedvenc intelmeit. Például amit Greene doktortól idézett, akinek a magyar hangja volt a Vészhelyzetben: „Légy mindig nagyvonalú!” Emma már most is az. Igyekszem én is – mondta Létay Dóra.

Józsa Imre és Létay Dóra közös lánya, Emma 2012-ben született. A színész emléke szerettei szívében, szerepeiben és hangjában él tovább; több száz alkalommal szólaltatott meg világsztárokat magyarul.

Ajánlott