Az Önök kérték 55. évfordulója egyszerre ünnep és fájdalmas emlékezés Tótfalusi Fanni számára. A műsor jelenlegi háziasszonya édesanyja, Bényi Ildikó emlékét viszi tovább, aki hosszú éveken át vezette a kívánságműsort. „Szívfacsaró érzés ebbe belegondolni, mert neki kellene most itt lennie helyettem és ünnepelni ezt a fontos évfordulót” – mondta Fanni.
Bényi Ildikó 1997-ben vette át a műsor vezetését, abban az évben, amikor Fanni megszületett. Az Önök kérték így gyermekkora óta része az életének. Édesanyja tavalyi halála óta azonban a műsor vezetése számára nemcsak szakmai kihívás, hanem a gyász terhe is.
Fanni a mindennapokban is igyekszik közel tartani magához édesanyja emlékét. Gyakran viseli Bényi Ildikó ruháit. „Anyukám hiánya rettenetesen fájdalmas, minden nap minden pillanatában csak rá gondolok. Most is az ő kabátjában ülök, gyakran ma is az ő gardróbjából választok pulcsit is, úgy, ahogy életében tettem. Anyukám világéletében azt szerette, ha a ruhái nem állnak kihasználatlanul, ezért a barátnőim előtt is mindig nyitva volt a ruhatára, így ezt a szokást ma is viszem tovább” – mesélte.
A stúdióban ugyanaz a csapat áll mellette, amely korábban az édesanyját is segítette. Fanni szerint a munkatársak támogatása nélkül nehezen tudná folytatni ezt a feladatot. „Szívmelengető érzés, hogy amikor a stúdióba belépek, ugyanaz a stáb vár, akik egykor őt is segítették a háttérből. Számukra is fájó ez a veszteség. Külön hálával tartozom nekik azért, hogy azonnal befogadtak, és hogy mindig mindenben mellettem állnak. Nélkülük, bevallom, nem menne. Sári, Lilla, Reni és Edina ahogy ott voltak anyukám mögött, ma már velem vannak maximális elfogadással. Így, bármennyire fájdalmas feladatot viszek tovább, nekik köszönhetően mégis szeretek a stúdióba bejönni. Hiszen ahol ilyen szerető közeg vesz körbe, ott jó dolgozni is” – mondta.
Bényi Ildikó a kamera előtt kismamaként, majd friss anyukaként is dolgozott. A szülés utáni időszakban Antal Imre helyettesítette. Ildikó nem saját elhatározásából tért vissza néhány hónap után: amikor egy műsorújságban tévesen az ő neve szerepelt, úgy döntött, ismét műsort vezet. A név kijavítása nagyobb szervezést és jelentős többletköltséget igényelt volna. Ettől kezdve Fannit is bevitték hozzá, hogy megetethesse.
Fanni gyerekként sok időt töltött a műsor világában. „Anyukám, amíg élt, folyton azzal viccelődött, nincs még egy olyan gyerek, aki annyi mindent tud a retró dalokról, mint én. Ahogy cseperedtem, úgy lett egyre több saját, felidézhető emlékem azokból az időkből. Ma pedig hálás szívvel gondolok mindenkire, aki segített.
A műsorban szereplő hírességeknek pedig azért vagyok hálás, mert az ugyan evidens, hogy ők számomra jól ismert nevek, de ők is ugyanolyan szeretettel fogadnak, mintha ezer éve ismernénk egymást.
Ungár Anikó, Pándi Piroska, Bangó Margit, Gregor Bernadett, Hűvösvölgyi Ildikó, Hevesi Tamás – hogy csak néhány nevet említsek hirtelen – mind értőn szeretnek engem. És miközben érzem, mekkora szeretettel fogadnak, soha semmi felkavarót nem idéznek fel bennem. Így ezek a találkozások nemcsak kedvesek a szívemnek, de valósággal feltöltenek” – mondta.
