Bochkorék elnémultak

Bochkorék elnémultak

Elszabadultak az indulatok Bochkor Gábor rádióműsorának stúdiójában, miután egy hallgató meghökkentő történetet osztott meg éveken át tartó titkos viszonyáról. Bochkor nem ítélkezett felette, kollégái azonban egészen másképp látták a helyzetet.

Egy amerikai történet kapcsán arról beszélgettek, milyen titkokat rejthetnek a kívülről tökéletesnek tűnő családok. Bochkor arra kérte a hallgatókat, osszák meg saját, féltve őrzött történeteiket, amelyekről a családjuk vagy éppen a gyerekeik előtt inkább hallgatnának.

Nem kellett sokáig várni az első megdöbbentő vallomásra. Egy nő telefonált be, és előre jelezte, hogy amit elmesél, arról nagyon nem szeretné, ha a fia valaha tudomást szerezne.

„Nem örülnék, ha ezt a történetet a fiam megtudná. Annak idején dolgoztam egy helyen, ahol megismerkedtem a kolléganőm férjével, akivel aztán összemelegedtem egy kicsit. Közben mondtam neki, hogy nemsokára férjhez megyek, mire arra kért, hogy hadd legyen ő a tanúm, hiszen a barátnőm és ő is meg voltak hívva az esküvőre. Végül is megkérdeztem a férjemet, hogy zavarná-e, ha nekem férfi lenne a tanúm és mivel nem volt vele gondja, ez így is lett.”

A hallgató szerint a férfi az esküvő után is folytatta az udvarlást, ő pedig hosszú éveken keresztül titokban találkozgatott vele.

A történet legmeghökkentőbb részlete csak ezután következett: a szerető még a házaspár nászútján is jelen volt. Amikor lehetőségük adódott, titokban találkoztak a szállodában.

A kapcsolat éveken át tartott, ám végül a nő házassága véget ért, később pedig hozzáment ahhoz a férfihoz, akivel korábban titkos viszonyt folytatott. Elmondása szerint két évtizedet töltöttek együtt boldogan, ennek ellenére ma sem szeretné, ha az első házasságából született fia megismerné kapcsolatuk kezdetének történetét.

A vallomás után érezhetően megváltozott a hangulat a stúdióban. A műsorvezetők többi tagja láthatóan nehezen tudott mit kezdeni a történettel.

„Muszáj most véleményt mondanom? Igazából inkább kérdéseim lennének…”

– mondta teljes meglepettséggel az olimpiai bajnok.

Háder György szintén értetlenül állt a hallottak előtt. Szerinte alapvető kérdés, hogy ha a nő már a házasság előtt ilyen szoros kapcsolatban állt a férfival, akkor miért mondott egyáltalán igent a másik férfinak.

„Csak azt nem értem, hogy akkor minek ment hozzá a szerencsétlen fickó?”

Bochkor Gábor szerint túl könnyű kívülről erkölcsi ítéletet mondani valaki felett úgy, hogy valójában senki sem ismeri a teljes történetet. Úgy vélte, nem azt kell elsősorban vizsgálni, hogy ki hogyan viselkedett volna hasonló helyzetben, hanem azt, hogy a történteknek volt-e tényleges károsultja. Arra is felhívta a figyelmet, hogy senki nem tudhatja biztosan, mit csinált közben a férj, amikor hosszabb időre távol volt otthonról.

Bochkor végül meglehetősen sarkosan fogalmazott: szerinte a stúdióban ülők túlzottan szigorú erkölcsi mércét próbálnak ráhúzni a történet főszereplőjére.

„Én nem tartom olyan szörnyűnek azt, amit ez a nő tett. Egyet tanuljatok meg! Nem úgy kell gondolkodni, hogy én elviselném-e, hanem úgy, hogy ott károsult-e valaki. És azt sem tudjuk, hogy a sokat utazó és távollévő férj mit művelt, miközben nem volt otthon. Úgy akarjátok a nagy moralitást ráerőltetni erre a nőre, mint egy óvszert… Én sem úgy élek, ahogyan ő élt, de elfogadom”

– jelentette ki Bochkor Gábor.