
Zsiga Gyula a kórházból üzent követőinek: a hasnyálmirigy-daganattal vívott küzdelmében hamarosan eldőlhet, van-e lehetőség műtéti beavatkozásra. A Bajnokok Ligája- és EHF-kupa-győztes edző a nehézségek ellenére életkedvvel, optimizmussal és hálával tekint előre.
A Dunaferr korábbi sikerkovácsa, a Budai Farkasok kézilabdacsapatának utánpótlás-igazgatója Facebook-oldalán számolt be állapotáról.
„Most egy újabb fontos mérföldkőhöz érkeztem. Hamarosan sebészeti konzultációra kerül sor, ahol eldőlhet, hogy egyáltalán lehetőségem van-e műtéti beavatkozásra. A hasnyálmirigy-daganat esetében már önmagában az is nagyon nagy lépés és reményt adó lehetőség, hogy eljutottam idáig” – áll Zsiga Gyula bejegyzésében. Azt is hozzátette, hogy jelenleg sok a bizonytalanság, számára azonban már az is sokat jelent, hogy megnyílt előtte a beavatkozás lehetősége.
A 66 éves mesteredző pozitívan áll a betegségéhez. Szereti az életét, a munkáját nem tehernek tekinti, hanem örömmel végzi, családja pedig a legnagyobb erőforrása. Otthonát „mosolygós helyének” nevezi.
„Nem érzem magam betegnek. Hiszem, hogy a nehezebb időszakok is valamiért érkeznek: a sors vagy a véletlen új irányt mutat, vagy idővel mindent a helyére tesz. Én pedig megyek tovább – életkedvvel, optimizmussal és hálával” – zárta bizakodva írását.
Januárban kapta a súlyos diagnózist. Zsiga Gyula június elején számolt be először az állapotáról. Akkor örömmel közölte, hogy az áttétek eltűntek, a hasnyálmirigyben található tumorfelszín pedig nem mutat aktivitást, ugyanakkor még hat kemoterápiás kezelés állt előtte.
Januárban egy másik tünet miatt került kórházba kivizsgálásra, ott derült ki, hogy hasnyálmirigyrákja van. A diagnózis után feleségével és gyermekeivel szakirodalmat olvasott, motivációs filmeket nézett, és már a kezdetektől hitt a felépülésében.
„Egy másik tünettel kerültem kórházba kivizsgálásra, ott derült ki a probléma, szerencsére még elég hamar. A diagnózis után rengeteg szakirodalmat olvastunk, motivációs filmeket néztünk meg a nejemmel és a gyerekekkel. Ez sokat segített a kezdeti stádiumban, megadta a motivációt, láttam a fényt az alagút végén. Tulajdonképpen az első perctől hittem benne, hogy nekem sikerülni fog a felépülés – árulta el Zsiga.



















