Elfogták a híres zenészt

Elfogták a híres zenészt

Fehér Tibor Beatet elfogták, majd büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A Fekete Vonat egykori rappere ellen garázdaság miatt adtak ki elfogatóparancsot, miután nem kezdte meg időben a korábban kiszabott szabadságvesztés letöltését.

A Fővárosi Törvényszék BV. Csoportja 2026. augusztus 26-án rendelte el a körözést. Az intézkedés alapja a Büntető Törvénykönyv 339. paragrafusa, vagyis a garázdaság bűncselekménye volt. Az eljárást a Budapesti VIII. Kerületi Rendőrkapitányság folytatta le.

A zenésznek vélhetően egy korábban kiszabott büntetés miatt kellett volna fogházba vonulnia, ám ennek nem tett eleget. A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya szerint:

„A terhelt nem fizette be a vele szemben garázdaság vétsége miatt jogerősen kiszabott 225 ezer forint pénzbüntetést, amelyet emiatt a bíróság fogházbüntetésre változtatott át. Mivel nem kezdte meg időben a szabadságvesztés büntetés letöltését, ezért a bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki vele szemben.”

Beat a rendőrségi körözés hírére élő videós közvetítésben jelentkezett be a Budapesti Rendőr-főkapitányság Teve utcai épülete elől. A felvétel tanúsága szerint megpróbálta kideríteni, hogyan tudna bejutni az épületbe, közben pedig nevetve azt mondta: „tartóztassanak már le!”

A hivatalos rendőrségi nyilvántartás szerint ekkor még körözték. Néhány órával később azonban megtörtént az elfogása.

„Tájékoztatjuk, hogy az Ön által hivatkozott számú körözési eljárásban érintett személyt a BRFK rendőrei a mai napon 10 óra 50 perckor elfogták, és előállították a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra, majd bv-intézetbe kísérték” – közölte a BRFK Kommunikációs Osztálya.