8 utolsó vacsorát kapott

8 utolsó vacsorát kapott

Nyolcszor kapott utolsó vacsorát, mégis 101 éves koráig élt Francis Clifford Smith, az Egyesült Államok legidősebb rabja és legrégebben bebörtönzött állampolgára. A férfit 1950-ben, 25 éves korában ítélték el gyilkosságért, ártatlanságát azonban egész életében hangoztatta.

Smith-t a börtönben az osborni Madárembernek nevezték, mert állandóan minél több kenyeret gyömöszölt a ruhájába, hogy aztán a madaraknak adhassa az udvaron – mondta róla Andrius Banevicius, a connecticuti büntetés-végrehajtási intézet közkapcsolatokért felelős munkatársa.

Több mint 70 év börtön után is kérdés maradt, valóban ő követte-e el a gyilkosságot. Smith fiatalon piti bűnöző volt, mígnem 1949-ben egy jachtklub éjjeliőrének meggyilkolásával vádolták meg. Az emberöléssel kapcsolatban még egy embert letartóztattak, de ő a hatóságokkal egyezséget kötött, és terhelő vallomást tett Smith-re.

A most elhunyt rab bűnösségét és az elítélésének alapjául szolgáló bizonyítékokat az évek során többször megkérdőjelezték. Tanúk visszavonták vallomásukat, később pedig egy másik rab beismerte a gyilkosságot. A letartóztatása után Smith-t kihallgató egyik rendőr is később azt mondta, szerinte a férfi ártatlan.

Smith börtönbüntetése háromszor szakadt meg. 1967-ben megszökött a börtönből, de 12 nappal később újra elfogták. 1974-ben szentestére hazaengedték, másnap azonban vissza kellett térnie. 1975-ben feltételesen szabadlábra helyezték, és körülbelül 10 hónapig volt szabad, mígnem apró lopás és fegyverbirtoklás miatt letartóztatták. Ezzel megsértette a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit.

Később bármikor is kérvényezte feltételes szabadlábra helyezését, elutasították. Egészen 2020-ig kellett várnia, akkor átköltözhetett az igazságszolgáltatási rendszeren belül működő idősek otthonába.

Hasonló intézmény alig van az országban, noha az Egyesült Államokban – ahogy a világon máshol is – egyre több gondot okoz az elöregedő rabtársadalom.

Egy 2025-ös tanulmány szerint 1991 és 2021 között az 55 éves és idősebb börtönben lévők száma közel 400 százalékkal nőtt. Az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatala előrejelzése szerint 2030-ra a bebörtönzöttek legalább egyharmada 50 év feletti lesz.

A helyzet azért is komoly, mert kutatások szerint a bebörtönzés „felgyorsult öregedéshez” vezethet, és az olyan állapotok, mint a demencia, „jelentősen korábban” jelentkezhetnek, mint azoknál, akik nem börtönben vannak.

Állítólag Smith is demenciában szenvedhetett, ezt azonban Banevicius, a büntetés-végrehajtás munkatársa nem erősítette meg.