
Az Ercsiben működő Shíva menedékhelyen 31 lebénult és közel 200 egészséges kutyáról gondoskodnak. A súlyosan sérült állatok klimatizált kennelekben élnek, rendszeres orvosi ellátást kapnak, és mindegyikük saját kerekesszékkel közlekedhet.
Shíva volt az első megmentett kutya. Miután egy autó elütötte és eltört a gerince, az orvosok mindössze egy százalék esélyt adtak a túlélésére. A pitbull terrier ma az ország legidősebb lebénult kutyája – mondta Wegera György, aki több mint egy évtizede foglalkozik állatvédelemmel.
Shíva önállóan vizelni sem tud: gazdája naponta négyszer-ötször segít neki a húgyhólyag kiürítésében, és pelenkázza is. A gerincvelői folytonosság megszakadása miatt a hátsó lábait egyáltalán nem tudja mozgatni.
A menhelyen élő 31 lebénult kutya többségét elgázolták, másokat bántalmaztak. Többségükre egyébként eutanázia várna, Wegera György azonban hallani sem akar erről. Kerekesszék nélkül az állatok csak kúszni tudnának, a speciális eszközök viszont megadják nekik a mozgás szabadságát.
– Ezeknek a speciális eszközöknek egyenként körülbelül 150 ezer forint az ára, de ez jelenti nekik a mozgás szabadságát. Eleinte több gerincsérült kutyát is sikerült örökbe adni, de manapság sajnos már nem igazán kellenek senkinek. Van, amelyiknek bántalmazás miatt tört a gerince, de a legtöbbet elgázolták. Nem csak a legnehezebb, hanem a legdrágább mentési forma is rajtuk segíteni – mesélte Wegera György.
Nyaki bénult kutyákat is mentenek. Közülük ötöt már sikerült lábra állítani, főként szakszerű fizioterápiával és hidroterápiával. Ezek az állatok gyakran „rongybabaként” kerülnek a menhelyre, állapotukon azonban lehet javítani.
A sérült kutyák számára a megfelelő környezet nem kényelem, hanem az életben maradás feltétele. A telephely beltéri, klimatizált kenneleiben fűteni és hűteni is lehet. A kutyákat nem tarthatnák a szabadban, mert sokkal sérülékenyebbek egészséges társaiknál.
– Nálunk mentett kutyának lenni privilégium. Mindenből, a gyógykonzervekből is a legdrágábbat és a legjobbat kapják. A kennelek belsejét színes csempék díszítik, de napközben kocsira tesszük őket és együtt tölthetik az idejüket. Tizenhét ember dolgozik azért, hogy ezek a kutyák mindent megkapjanak – büszkélkedett a férfi.
A menhely munkatársai reggel nyolctól este tizenegyig gondoskodnak az állatokról. Évente több százmillió forintot kell előteremteniük a működéshez, amit adományokból finanszíroznak. A kutyák negyedévente szakorvosi vizsgálaton vesznek részt, minden reggel gyógykonzervet és gyógyszeres kezelést kapnak, naponta többször tisztába teszik őket, a kerekesszéket pedig naponta kétszer szerelik rájuk.
– Nagyon boldog kutyák, én gyönyörűnek látom őket. A lebénult kutyák hosszú évek óta itt élnek, ha nem jól végeznénk a munkánkat, már rég halottak lennének. Ahogy a szabadban sem tudnának maguktól életben maradni...
Néhány hete illegális szemétégetők miatt hatalmas tűz keletkezett Ercsiben, és kis híján megsemmisült az alapítvány telephelye. Csupán egy méteren múlott, hogy nem történt hatalmas tragédia.



















